#Simicska Lajos


Megvan a mérleg: 4,1 milliárdot vettek ki tavaly Simicskáék a Közgépből
 

Megvan a mérleg: 4,1 milliárdot vettek ki tavaly Simicskáék a Közgépből

2013-ban a Közgép Zrt. tulajdonosai 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként a cégből. A Simicska-cégnek tartott építőipari vállalkozás, amely tavaly több mint 491 milliárdot nyert közbeszerzéseken, 60 milliárdos nettó árbevétel mellett érte el mindezt. A tulajdonosok mindössze valamivel több mint 200 milliót hagytak bent a cégben, a nyereség többi részét mind felvették.

hvg.hu hvg.hu

Jelentős fordulat előtt áll a Simicska-médiabirodalom
 

Jelentős fordulat előtt áll a Simicska-médiabirodalom

Miközben az RTL- és a TV2-csoport között ádáz háború dúl, hogy melyik a nézettebb csatorna, a Fidesz hátországában a hvg.hu értesülései szerint újból felmerült, hogy meg kéne törni a televíziós méréssel foglalkozó cég, az Nielsen Közönségmérés Kft. monopóliumát. A választások előtt a rádiós méréseket uraló cég már tulajdonost is cserélt, és a Simicska-birodalom egyik régi – ám a piacon nagy tekintéllyel bíró – vezetőjénél kötött ki. Az adásvétel okairól alig lehet tudni valamit, a cég ráadásul eddig is egy kormányközeli cég tulajdonában volt.

M. László Ferenc M. László Ferenc

 

"Ez óvoda" – beszólt az RTL-vezér a TV2-nek

Nem fél attól, hogy a kormányközeli cégek piacon kívüli eszközökkel kiszorítják a magyar piacról, de "ha lesz háború, akkor lesz haditerv is" – mondta az RTL vezérigazgatója a Kreatívnak. Dirk Gerkens többször beszólt a TV2-nek, illetve a társaság tulajdonos-vezérigazgatójának is.

hvg.hu hvg.hu

Simicska megelőzte a TV2 vezérét
 

Simicska megelőzte a TV2 vezérét

A legbefolyásosabb magyar média személyiségek listánján Simicska Lajos megelőzte a TV2-vezér Simon Zsoltot, de egyikük sem tudta lenyomni a hét éve folyamatosan első RTL Klub-vezért, Dirk Gerkenst. A rangsort a Marketing és Média magazin állította össze.

MTI MTI

 

"Fideszes pártkatona" az ÁSZ elnöke Bajnaiék szerint

Méltatlan és alkalmatlan a pozíciója betöltésére Domokos László ÁSZ-elnök az Együtt-PM szerint. Az ÁSZ kedden publikált vizsgálata szerint megfelelően működtek a központi közbeszerzési intézmények, az Együtt-PM hiányolja, hogy egy szó sem esett a Közgép 180 milliárdos nyeréséről. Az ÁSZ szerint az Együtt-PM kampánycélokra használja fel az intézményt.

MTI MTI




Simicska beveszi Pécset
 

Simicska beveszi Pécset

Zöld lámpát kapott Simicska Lajos hirdetőcége szerdán délelőtt Pécsett, így 26 forgalmas helyen állíthatnak fel hirdetőoszlopokat a városban. A munkát akár napokon belül megkezdhetik - számolt be a bama.hu.

hvg.hu hvg.hu